"Trianon óta hazánk oly szegény ezeket a kiváló halakat rejtő vizekben, hogy lámpással is alig találunk ilyen elsőrendű sporthalat." írja Báró Szurmay Sándor, a "Vadászemlékek, horgászélmények" című könyvében. Túlzás lenne azt állítani, hogy nincsenek olyan vizeink, ahol nem lehet pisztrángra horgászni, hisz felső pisztráng szinttájba tartozó kis patakjaink - amelyek hossza összesen eléri az 1000-1200 kilométert, vagy hegy- és dombvidéki völgyzárógátas tavaink vannak, és mélyművelésű sóderbánya tavakban is nyílik erre lehetőség.
Sok hazai vizünk többet tudna termelni, mint jelenlegi állapotában, ha hasznosításukkal többet törődnének. A magyarországi pontycentrikus termelési és horgászkultúra mellett "elfelejtettük" ezeket a vizeket. Utoljára ilyen témakörben Dr. Mika Ferenc és Dr. Varga László írt könyvet 1942-ben, majd Vásárhelyi István 1963-ban.
Azóta nagyon sok minden megváltozott a pisztrángtenyésztés szemléletétől kezdve a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változásokon át (kárpótlás, privatizáció), a műlegyes horgászás előtérbe kerüléséig. A horgászegyesületek idősebb tagjai, az öreg erdészek is alig emlékeznek arra, hogy is kezelték a kis patakokat azért, hogy minél nagyobb életteret biztosítsunk a pisztrángoknak, és halbőség legyen ezeken a vizeken. Az elmúlt években sok vállalkozó vágott bele pisztráng horgásztatásba megfelelő ismeretek nélkül, míg mások e halfajok tenyésztésével, nevelésével szeretnének foglalkozni.

"Hétéves lehettem, amikor Siófokon, a Sió-csatorna partján egy forintért gilisztát árultam az ott horgászóknak. Az első halfogó élményemet a keresztapámnak köszönhetem, akinek segítségével csónakból a szabadi, gamászai akadókon fogtam meg az első kilón felüli süllőmet, és attól a perctől fogva nem volt kérdés, mi leszek, ha nagy leszek...
De az igazi horgászvíz mégiscsak a Balaton maradt. A magyar tenger, melynek históriájában kitüntető figyelmet érdemel a hajdani balatoni halászat, majd a horgászat... A balatoni horgászatról sokféleképpen lehet írni, nézzék el nekem, hogy elfogult szeretettel mesélek erről a vidékről, ahová a gyerekkori és családi kötődésemen túl sajátos viszony fűz."

Ez a könyv bemutatja hazai vizeink állapotát, változó élővilágát - és legfőképpen a halainkat. A horgászok, a természetjárók megismerhetik valamennyi nálunk előforduló hal legfőbb ismertetőjegyeit, előfordulási helyét, táplálkozását, szaporodását, növekedését és esetleges védett voltát. Az olvasó részletes tájékoztatást kap még halaink alakjáról, mozgásáról, vándorlásáról, bőréről, pikkelyeiről, csontvázáról, izomzatáról, vérkeringéséről, légzéséről, ívásáról, ikra- és ivadékgondozásáról, kifinomult érzékszerveiről és életszakaszairól. A bemutatásra kerülő vízinövényekről és -állatokról fekete-fehér rajzok, mind a 88 halfajról pompás, színes ábrák találhatók a zsebben is elférő kézikönyvben. Így a horgász által kifogott halzsákmány könnyűszerrel meghatározható, felismerhető.
A gyors eligazodást szolgálja a név- és tárgymutató. Végül, de nem utolsósorban a bibliográfiában bőségesen találhatók olyan irodalmi források, ahol további eligazítást, adatot stb. találhat az érdeklődő.

A Magyar Horgász Enciklopédia az első olyan kiadvány, amely kifejezetten magyar viszonyokra vonatkozóan foglalja össze mindazt, ami a horgászat ismeretkörébe tartozik. Ízelítőül a főbb fejezetcímekből:
Halaink környezete Magyarország halai
- elsősorban horgászati nézőpontból Horgászeszköz kalauz
- a házilag barkácsolható eszközöktől a legmodernebb felszerelésekig
- a sporthorgászat módszerei és technikái Halaink és horgászatuk
- mire, mikor, hol és hogyan horgásszunk? Magyarország horgászvizei
- 20 részletes térképpel

Bud botja hirtelen meghajlott, és a következő pillanatban egy hal ugrott ki a vízből, majd az oldalával csapódott vissza. A zsinór cikcakkban rángatózott, miközben a pisztráng szabadulni próbált a horogról. A hal megint ugrott egyet, most már nyolc méterre volt tőlünk folyásirányban lefelé. Bud erősen meghúzta a botot, hogy beakassza a horgot, és elkezdte felcsévélni a zsinórt. Két perccel később a hálójában volt egy harminccentis szivárványpisztráng. Gyengéden a fejénél fogta a halat, és fogóval eltávolította a horgot.
- Szakáll nélküli horgot használok, ez nem okoz akkora sérülést - magyarázta. Csavaró mozdulattal kihúzta a horgot a pisztráng szájából. Lehajolt, és pár pillanatig a sodrásban tartotta a halat, mielőtt elengedte. Végül átnyújtotta a botot.
- Rajtad a sor.
Kicsit szorongattam a botot, aztán óvatosan beballagtam a vízbe. Eljött az ideje, hogy szárazföldi ismereteimet a gyakorlatban is kipróbáljam. Egy szempillantás alatt megszoktam a kölcsönkért melles csizmát. Úgy éreztem, mintha sodródnék az óriási gumiöltözetben. Azt terveztem, begázolok négy-öt métert a fősodor széléig, aztán kivetem a horgot a folyó túlfelére, oda, ahol a folyó éles kanyarulata egy mély medencét formált. Nekiveselkedtem, beálltam a sodrásba, és felemeltem a botomat. Hamar rájöttem, hogy egy autóparkolóban horog nélküli zsinórral gyakorolni gyökeresen más élmény, mint a folyó sodrában egyensúlyozva kivetni a horgot úgy, hogy lehetőleg ne akadjak fenn a narancssárga stimulátor hegyes részén; bizony ez nem könnyű feladat, hát még ha életedben először csinálod. Próbáltam felidézni az oktatóm tanácsát: tartsd lazán a csuklód, és a karodból lendíts - vagy fordítva? -, és persze kapd el a ritmust. Az első dobásom viszonylag sikeres volt. Bud azt mondta, miután kibányászta a horgot a kalapjából, hogy a lendítésem jól alakul. A második dobásom már majcínem tökéletes volt, a zsineg több mint tíz méterre lendült hátra, már-már egyenes vonal- ban. Még jobb lett volna, ha előre is ugyanígy mozdul.